Az ENSZ Népesedési Alapjának előrejelzése szerint a mai napon jön világra az az újszülött, akivel a Föld népessége eléri a 7 milliárdot.

Ünnepeljünk vagy aggódjunk?
 
Az első ember megjelenését követően 250 000 évnek kellett eltelnie, hogy elérjük az 1 milliárdos lélekszámot, és erre csak 1804-ben került sor. Az 1900-as évek előtt még senki sem élte meg a népesség megduplázódását, de a XX. században bekövetkezett népességrobbanás idején napjainkban már vannak olyanok is, akik megélték a lakosságszám megháromszorozódását. Hiszen 1927-ben még csak 2 milliárdan, de 1959-ban már 3 milliárdan, 1974-ben 4 milliárdan, 1987-ben pedig már 5 milliárdan éltünk bolygónkon. A szarajevói Adnan Nevic személyében 1999-ben megszületett a 6 milliárdodik ember, aztán már csak 12 évnek kellett eltelnie, hogy elérjük a mai 7 milliárdos létszámot.
 
Elképesztően nagy ez a szám, amelyhez azonban nem kizárólag a népességszaporulat emelkedése járult hozzá, sőt ez egy ideje már csökken, hiszen ma már világszerte megfigyelhető tendencia, hogy a nők kevesebb gyermeket vállalnak, mint egy generációval korábban. A népességszám rohamos növekedése elsősorban a védőoltások bevezetésének, az antibiotikumok elterjedésének, a megfelelő étkezésnek és a jobb higiénia körülményeknek betudható magasabb élettartamnak köszönhető. Míg 1960-ban még 53 év volt a várható életkor, addig ez a szám 2010-re 69 évre emelkedett.
 
Vajon meddig növekszik még a Föld lakósainak száma? Becslések szerint 2030-ban 8 milliárdan, 2045-2050 körül pedig már 9 milliárdan leszünk. A mai tudásunk alapján azonban szinte megjósolhatatlan az elkövetkező évtizedek lakosságszámának alakulása, mivel a jelenleg előrevetített számokat a demográfusok „világbéke” esetére prognosztizálják. Figyelmen kívül hagynak azonban olyan eseményeket, mint pl. egy világméretű járványt, (kiber)háborút vagy egy nagyobb természeti / ökológiai katasztrófát, amelyek jelentős népességszámot befolyásoló tényezővel bírnak.
 
Hány embert tud még eltartani a Föld, ahol az ivóvíz mennyisége évek óta csökken, a termőföldek kimerülnek, a gleccserek olvadnak, a vizek halállománya pedig egyre fogy? Bár bőven van még hely, akár több milliárd ember számára is, milyenek lesznek a most születendő gyermekek életkörülményei és életkilátásai? Ebből pedig még számtalan további kérdés is következik:
  • hogy tudunk több energiát termelni, anélkül, hogy elpusztítanánk a környezetet?
  • az előrejelzések szerint 2050-re már 70%-unk városlakó lesz. A meglévő városok hogyan lesznek képesek a nagyszámú betelepülők befogadására?
  • hogyan osztozunk meg az egyre kevesebb ivóvízen (ma 13%-unk nem jut tiszta ivóvízhez) és a fogyatkozó nyersanyagokon?
  • tovább mélyül-e a gazdagok és a szegények közti szakadék?
  • ki fogja eltartani a nyugdíjasokat, ha nem lesz elég munkaképes ember?
 
Mi a válasz vagy megoldás mindezekre?
 
Egyesek szerint a túlnépesedés még a klímaváltozásnál is nagyobb kihívást jelent az emberiség számára és tudatos családtervezési modellre van világszerte szükség (lásd a Kínában működő egy-gyermek politikát, amely bár a számok tükrében jó eredményt tudott felmutatni, ugyanakkor a leánygyermekek „devalválódásához” vezetett).
 
Mások szerint nem a túlnépesedéssel van a baj, a probléma gyökerét ők a szegénységben és az ebből adódó társadalmi feszültségekben látják. A nyomortelepeken élők számára az infrastruktúra javítása, a megfelelő szintű oktatás, a mindenki számára elérhető egészségügy, a szexuális felvilágosítás, a fogamzásgátlás, a nők jogainak és társadalmi státuszuknak elismerése, és a munkalehetőség kínálna kiutat. Ha ezekben a térségekben sikerülne a szegénységet kezelni – de nem egy nagy csinnadrattával megtartott, elsősorban a fellépők pozitív imázsát erősítő segélykoncerttel -  a demográfia magától rendeződne.
 
Persze, ha megoldható lenne a szegénységből milliókat kiemelni, a helyzet újabb problémákat idézne elő. A Világbank előrejelzése szerint 2030-ban a mostani 400 millióról 1 milliárdra fog emelkedni a fejlődő országokban azon emberek száma, akik a középosztály részévé válnak. Mindez első hallásra örömteli hír, ugyanakkor a Föld számára igen megterhelővé válik, ha ezek az emberek ugyanolyan mértékben válnak majd (túl)fogyasztóvá, mint a ma élő amerikaiak vagy nyugat-európaiak többsége. Napjainkban egy jómódú amerikai fél óra alatt valószínűleg többet fogyaszt/vásárol, mint egy átlag afrikai egész élete során. Így feltehetőleg minél gazdagabb valaki, annál nagyobb problémának tekinti a túlnépesedést és szemet huny a túlfogyasztás felett, ami viszont áttételesen ökológiai katasztrófához vezethet.
 
Egy kutatás szerint egy amerikai gyermek ötször nagyobb ökológiai lábnyomot hagy maga után, mint egy kínai, 55-ször nagyobbat, mint egy indiai és 86-szor nagyobbat, mint egy nigériai gyermek. A tanulmány szerint 2050-re a CO2 kibocsátás ideális szintre való csökkentéséhez mindössze 16-19%-ban járulna hozzá a népességszaporulat lassulása, a fennmaradó 81-84%-hoz a fogyasztáscsökkenés és technológiai változások életbe léptetéséhez lenne szükség.
 
Stephen Hawking, a kiváló amerikai elméleti fizikus szerint az elkövetkező 200 évben eldől, képes lesz-e az emberi faj a fennmaradásra. Optimista lévén, fennmaradást jósol, de csak arra az esetre, ha kilépünk az univerzumba. Fantazmagória? Science-fiction? Ki tudja? Mindenesetre helyénvaló és aktuális ma is a Shakespeare idézet:” To be, or not to be: that is the question”.

A bejegyzés trackback címe:

https://angolgazdasagi.blog.hu/api/trackback/id/tr443341366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.