Az angoltanulás valamiféle megfoghatatlan köd a számodra? Tanulás helyett tanulgatsz, gyakorlás helyett alszol a könyv fölött, az angolul megszólalásra pedig tüzes vassal sem kényszeríthetnének? Lássuk, mi lehet a gond, keressük meg a probléma gyökerét és irtsuk ki egyszer s mindenkorra!

Emlékszem, amikor az utálatos nyelvészeti vizsgáimra készültem az egyetemen, két héttel a vizsga előtt elhatároztam, hogy másnap elkezdem a tanulást. Másnap aztán halaszthatatlan teendőm akadt, így a következő napot jelöltem ki kezdésnek. És ez így ment egészen addig, míg észbe nem kaptam, hogy másnap vizsgázom, ezért mint az őrült, fél nap alatt bevágtam minden fontos dolgot, hatalmas stresszben, és amikor megkönnyebbülve kiléptem a vizsgateremből, egy pillanat alatt törlődött a memóriámból minden egyes szó, ami a témához kapcsolódott.

Valahogy így vagyunk a nyelvtanulással is, legalábbis kétféle ember él a Földön, ha angoltanulásról van szó:

1. Akinek tanulnia KELL, mert nyelvvizsgára készül. Alapból unja az egészet, és arra törekszik, hogy a vizsga napjára felkészülten érkezzen, de csak egy-két héttel előtte akar nekifeküdni az angol nevű tantárgynak. A vizsga után persze mindent elfelejt azon melegében.

2. Akinek használnia KELL az angolt a munkahelyén. Ez a típus nyelvtanfolyamokra jár, általában a cége szervezi ezeket. Házit esze ágában sincs készíteni. Külföldi kiküldetésre megy meglátogatni a kinti kollégákat, ahol persze angolul folyik a "társalgás". Mindez a gimnáziumi, netán egyetemi angoltudására alapozva zajlik, mely az idők során megkopott, tehát emberünk kb. 20 évig egy helyben toporog az angoljával, mert nem tudja, hogyan haladjon tovább az angoltanulás rögös útján.

unalom.jpg

Mit tegyünk?

A megoldás pofonegyszerű, mégsem alkalmazzák sokan. Egyetlen dolgot próbálj meg, és az angoltanulás azonnal értelmet nyer, rögtön szívesen fogod csinálni.

Unod az angolt, mert nem látsz kapcsolatot a könyvben leírt vonzatos igék és gyakorló példák, valamint a valóság között. Az angol számodra egy futurisztikus, elvont fogalom. Egyetlen esélyed, hogy összekapcsolod a valóságodat az angoltanulással: értelemmel töltöd meg, saját életedből példát merítve!

Hogyan?

- Ha angolt kell tanulnod, kapcsold össze az életed konkrét eseményeivel!

Meséld el a párodnak angolul, mit csináltál ma! Képzeld el a jövőbeli főnöködet, amint egy új ötletet tálalsz neki angolul! Képzeld el a találkozást Madonnával, és tégy fel neki kérdéseket! Akár egy plüssmacit is bevethetsz, mint legújabb angol barátodat, akinek beszámolhatsz a téged érintő dolgokról (Ted2)! A tanácsok némelyike nagy sületlenségnek hangzik, de ezzel az apró trükkel máris értelmét fogod látni az angoltanulásnak, mert felfedezed a nyelv gyakorlati használatát. Úgy is mondhatnánk: a nyelv kimászik a kétdimenziós könyvből, bele a te jópár dimenziós valóságodba.

- Keress egy támogatót, aki segít a tanulási célod elérésében!

Az illetőnek nem feltétlenül kell tudnia angolul. Elég, ha rákérdez minden nap, angoloztál-e egy kicsit. Érdekesen működünk: utáljuk a béklyókat, de ha nincs külső kontroll, óriási lelkierővel tudjuk csak teljesíteni az elvárásokat. Ha neked nincs akkora lelkierőd, muszáj valakit találnod, aki noszogat kicsit. Ha a környezetedben nem találsz ilyet, gyere, mi segítünk!

- Találj anyanyelvi vagy angolul jól beszélő társaságot, barátokat!

Ha multis környezetben dolgozol, igazi aranybánya közepén ülsz. Biztos, hogy minden harmadik asztalnál akad egy külföldi kolléga, aki szívesen beszélget veled ebéd közben, vagy a kávé atuomatánál. Légy bátor: inkább fejezd ki magad hibásan, mint sehogy! A hibák idővel kikopnak a nyelvhasználatodból, a némaság viszont örökre megmarad. Ha angol magánórát vagy angol tanfolyamot keresel, ne légy nyugodt, amíg nem találsz egy interakcióra épülő órát! Az a magánóra vagy tanfolyam, ahol a tanár beszél, a diákok pedig jegyzetelnek, nem támogatja a nyelvtanulást, sőt! Ha már pénzt adsz valamiért, akkor az szolgálja a fejlődésedet!

Kukkants be az oldalunkra, ahol angol magánóra mellett ingyenes angol gazdasági e-tanfolyamot is találsz ajándék szószedettel! Itt tudsz a tanfolyamra feliratkozni: http://www.angolgazdasagi.hu/cikkek/email-tanfolyam.html

A bejegyzés trackback címe:

https://angolgazdasagi.blog.hu/api/trackback/id/tr395333468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.