Végre az idei karácsonyon is túl vagyunk! Gazdasági válság ide vagy oda, az üzletek tömve voltak, a bevásárlókocsik roskadásig megpakolva (a megvett áruk egy része persze majd a kukában végzi), a rokonok pedig egymást túllicitálva sütöttek-főztek, abban a meggyőződésben, hogy minél több ételt tukmálnak a rokonokba, annál jobb házigazdának bizonyulnak.
A zsúfolt üzletek és a szűnni nem akaró vásárlási láz különbözőképpen magyarázható. Egy: Válság? Lárifári! Nincs itt semmiféle válság. Bár a Nyugat hanyatlik, a pannon puma feltámadt, melynek következtében hamarosan Európa, sőt az egész világ a mi gazdasági modellünket fogja követni! Kettő: Válság van, de a „zemberek”-ben ez valamilyen rejtélyes és megfejthetetlen okból kifolyólag még mindig nem tudatosult.
 
Na, de most let’s go back to Business English.
Újságok, internetes portálok, tv műsorok év végé felé gyakran áttekintik az év eseményeit, így én is követem a trendet, vagyis, nézzük meg mi történt a világban – stílusosan az üzleti, gazdasági életben.
A 10 kérdésből álló kvízzel nemcsak a tudásodat tesztelheted, de még néhány angol kifejezést is megtanulhatsz (ha eddig esetleg még nem ismerted volna ezeket).
 
Nos, hány kérdésre tudsz válaszolni?  (Megoldókulcs a kvíz végén)
 
  1. Ebben az évben a Tesco áruházlánc bejelentette, hogy 8 év működés után kivonul (pull out) az egyik piacról. Honnan?
    1. Magyarország
    2. Románia
    3. Japán
 
  1. Melyik közösségi hálózatban (social network) vásárolt jelentős részesedést Justin Timberlake?
    1. Facebook
    2. Myspace
    3. Twitter
 
  1. Melyik európai államban lett idén hivatalos fizetőeszköz (official currency) az euro?
    1. Szlovákia
    2. Észtország
    3. Szlovénia
 
  1. Az IMF (International Monetary Fund) jelenlegi vezérigazgatója a francia Christine Lagarde. Kinek a helyét vette át idén júniusban?
    1. Dominique Strauss-Kahn
    2. Romano Prodi
    3. José Manuel Barosso
 
  1. Mikor töltötte be Magyarország első ízben az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét (EU Council Presidency)?
    1. 2011. július 1- december 31.
    2. 2011. január 1 – december 31.
    3. 2011. január 1- június 30.
 
  1. A Világgazdasági Fórum (World Economic Forum) évente Davosban rendezi meg a gazdasági csúcstalálkozóit. Melyik országban található Davos?
    1. Kanada
    2. Svájc
    3. USA
 
  1. Melyik két cég közös készüléke, az Android 4.0-ás Galaxy Nexus okostelefon (smartphone)?
    1. a Samsung és a Google
    2. az Apple és a Samsung
    3. a Nokia és a Samsung
 
  1. Melyik cég szerezte meg (aquired) a Skype-ot?
    1. Google
    2. Facebook
    3. Microsoft
 
  1. Hol tartottak idén csúcstalálkozót (summit) a G20-ak?
    1. Cannes
    2. Zürich
    3. Berlin
 
  1. Melyik ország írta alá csatlakozási szerződését (accession treaty) az Európai Unióval december 9-én?
    1. Izland
    2. Macedónia
    3. Horvátország
 
 
By the way: I’m wishing you all a happy and prosperous New Year!
 
Answers: 1-C, 2-B; 3-B; 4-A; 5-C; 6-B; 7-A; 8-C; 9-A; 10-C
 

A bejegyzés trackback címe:

https://angolgazdasagi.blog.hu/api/trackback/id/tr533509206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása