Azon kívül, hogy mindannyian egykori brit miniszterelnökök voltak, korábban mindhárman a pénzügyminiszteri posztot is betöltötték.

Gondolkodtál már azon, hogy az angol pénzügyminiszter elnevezése miért Chancellor of the Exchequer és nem Finance Minister, vagy Secretary of Tresury (mint az USA-ban) vagy épp Minister of National Economy (mint például nálunk)? A legkézenfekvőbb válasz persze az, hogy az angolok különcök. Na igen, de emellett, az elnevezésnek megvan a maga története:

A középkori angol királyság számára a trón után a második legfontosabb bútordarab egy nagy asztal, a királyi kincstár (exchequer) volt. A 10 láb magas, öt láb széles asztalt kb. 4 ujjnyi magas perem határolta, amely megakadályozta, hogy bármi is leessen róla. Az asztal lapját szövet borította, melyet kézfej szélességű zöld vonalak osztottak négyzetekre. A szövet nem volt egyéb, mint amolyan egyszerű számológép, amellyel felmérhették a királyság bevételeit és kiadásait.

Minden év tavaszán és őszén a megyék élén álló seriffek a királyi kincstár elé járultak a kötelező elszámolásra.

Először megvizsgálták az ezüstpennykkel teli zsákok tartalmának minőségét és mennyiségét. Valódi ezüstpennyk esetén húsz tucat penny egy fontot nyomott. Mivel a normannok az angol pennyt esterlin-nek hívták, ami latinra átírva sterlingus lett, a mértékegység a köztudatban font sterling néven honosodott meg.

Ezt követően a seriff egy rováspálcát kapott, amelyen rovátkákkal jelölték meg a befizetendő összeget. Hogy a kincstárnak és a seriffnek is meglegyen a saját dokumentuma, a pálcát hosszában kétfelé hasították és a két ellentétes oldalt (foil, counterfoil) nyugtának és ellennyugtának tekintették. Mivel a seriff ellennyugtája, amely a számára jóváírt összeget igazolta, mindig a hosszabb darab volt (vagyis a törzs - stock),  mert ehhez tartozott a pálca nyele is, ezt tekintették kötelezvénynek vagy kötvénynek (stock). Aki pedig jóváhagyta a seriff ügyleteinek elszámolását nem volt más, mint a kincstár kancellárja (Chancellor of the Exchequer).

Így kerültek az angol gazdasági nyelvbe már a XII. században olyan kifejezések, mint a sterling, az ellenszámla (counterfoil), a stock (részvény, árukészlet, értékpapír), az államkincstár  (the Exchequer), vagy az angol pénzügyminiszter ma is használt elnevezése, a kincstári kancellár (Chancellor of the Exchequer).

Forrás: Edward Rutherfurd: London kétezer évének története